Levendula Galéria

Nőttön nő – 2012. december 2., Gödöllő, Művészetek Háza

Kedves Jelenlévők!

Köszöntöm Önöket Balla Vera, Bércesi-Dienes Erika, Dvorszky Anikó, Kovács Gabriella, Pap Edina,Pirók Irén, Rehák Júlia, Sz. Jánosi Erzsébet és Szentiványi-Székely Enikő kiállításán. Alkotásaikkal úgy töltik be a teret, akár az ókori görög mitológiában a teremtő ihletet hordozó kilenc Múzsa. Mindannyiunk számára lehetőséget adhatnak elgondolkodni számos, nem csak női, hanem elsősorban emberi témán: viszonyulásainkon… otthonosságainkon… kétségeinken… menekülési útvonalainkon… vágyainkon… emlékeinken… lehetőségeinken… Mindezt változatos hangon és formában teszik. Kilenc hang szól, néhol beszélget egymással.

Van-e kedved velem jönni, a Dunán

zajlik a víz, iramodjunk, csöndesen,

hajolj le, a csónak peremén lépj át,

visz az ár, sodor a messzeség,

elérünk a szigethez, ott a ház, belül a fény,

a világ, bejössz?

vagy csak a parton ülünk le?

A nyitott kályhát angyal őrzi,

a lélek belül sugárzik,

az ég felé nyitva, benne a szikra,

a lángnyelv felfele cikázik.

Éjszaka van, a világ pihen,

összegyűlnek a gondolatok,

alkotóerő úszik a vízen, mélyen kavargó habok…

csöndben születnek évszakok.

Csíkos a liget, a szem retináján megjelenik sok árnyalat, a természetből mi marad?

Párducmintás kikelet,

összemosódnak hangok, fények,

a kérdezz-felelek.

Ritmusa van a tájnak,

Erdélyben, Uzon körül,

A falu határában egy angyal ül.

Csomózott talapzat zárja a felfutó hullámokat,

haladó idővel szemben mi az: emberi akarat?

Ott a téren a bohóc, várja, várja a sok gyereket, hogy körbeállja és kiabálja, „hol a szín, a sok kék és

sárga?”, letűnt kor távlata már.

… gombok a ruhán, levetett, elfeledett barangolások alkonyán,., nincs a kéz már, ki reggelente

átbújtatta a gombot lyukán, hány észrevétlen mozdulat.. elszáll…

de visszatalál, mert valaki felfűzi sorba, aranyszállal biztosítja.

Kedves Hölgyeim és Uraim!

Katherine Mansfield, 20. század eleji számomra kedves brit írónő, egyik első nevezetes női novellista az angol irodalomban egy helyen, naplójában így fogalmaz: „Ha egyetlen kérésem lehetne az Istenhez, az a kérés így hangoznék: szeretnék VALÓDI lenni.” Ez a szándék jutott eszembe az itt kiállított munkák kapcsán is, sugárzik belőlük valami erő és intenzitás, sűrítetten szólnak hozzánk a falakról. Tudunk-e nevetni igazán? Sírunk-e igazán? Élhetünk-e igazán? Ezek szerint az alkotások szerint igen. A kiállítás alkalmat ad nekünk, szemlélőknek, hogy eljussunk a saját kérdésünkre adható válaszhoz. Mi a mi életünkben az az igazán? Az éppen igazán. A hosszú távon igazán… József Attila mondta egyszer: „csak azt érdemes megírni, amit majdnem lehetetlen kifejezni – csak a legfényesebbet.”

Ezeken az alkotásokon érezni, olyan kifejezéssel szólnak, ami egyedi és valódi, sőt másokat is erre buzdító. Nem pusztán önmagukra figyelnek, csak éppen kellőképpen, a szándékuk nem önmagukra irányul csupán. Ugyanakkor fontos értékelni magát a kiállást. Mert nehéz sokszor összehozni a lehetőt a vágyottal. Bátorság kell hozzá, formába önteni, vállalva alkotásunkról, hogy bár tökéletlen, hiszen emberi, de a tökéletes felé törekszik. A női test, lélek és szellem körbejárása is a kiállítás. Ahogy a cím is utal rá, kirajzolódik, mit jelent nőnek lenni, „nőttön nőni”. Játékosan, mélységeket megélve, küzdve, dinamikusan, mozgásban, táncban, tudás és értékek őrzőjeként, titkok tartója és olykor fel-fellibbentőjeként, bájital, igazság szérumának keverőjeként. Kovács Gabriella Viking virágai egyszerre egyediek és szabályosak, mértéket adnak a szemnek, ismerős biztonságérzetet keltenek. Csudafája, melynek tervei láthatók most, tudás őrzője és továbbadója, az életre való képességet szívja magába és bontakoztatja ki szemünk láttán. Az alkotó világa nem köntörfalazó, nem ámít, annyit árul el, amennyi helyes és őszinte. Szín és formavilága az örök gyermekit idézi, szabadon és tele életösztönnel. Az alkotások közül több is az emlékekkel foglalkozik. Szentiványi-Székely Enikő, Sz. Jánosi Erzsébet és Dvorszky Anikó is felteszi a kérdést, hová kerülnek, hol és hogyan tároljuk emlékeinket. Pap Edina szobraiban valami ősi, mozgásban lévő erő válik ki és függ a térben, szög tarajakkal és fekete csápokkal. A kreatúrák vegyülése érdekes lét érzéssé válik. Rehák Júliánál az érzékeny vonalak mentén lassan és óvatosan jutunk el valami fátyolos tisztaságig, amit szobrai és edényei felszínére párol. Gesztusmentesség és légiesség, szabálytalanság és csönd lengi körül alkotásait. Ami Bércesi-Dienes Erikánál egy jel, az a természetben valószínűleg villámokat kavaró erő. Erika nézőpontja és megközelítésmódja számomra meglepő és derűt sugárzó, ötlettára elgondolkodtat… Az ókori Róma, az indiai vagy japán kultúra távlataiban, kortalanul és nem helyhez kötötten fogalmaz! Izgalmas kérdéseket tesz fel. Dvorszky Anikó szintén meglepően közelíti a teret, sőt a világot; kissé hideg érzetet kelt anyagválasztása és a témafelvetés módja. Távolba vesző képek, emlékek találkoznak munkáin. Lapozgatja, rendezi az emlékeket, felfedezi a környezetet. Közben megszólal a természet zenéje, színekkel, formákkal keveredve. Sz. Jánosi Erzsébet figurái hiányt fogalmaznak meg, távolságot sejtetnek a vágyott állapottól. Tükrös alkotásaiban több dimenzióba vezet, de érzékeljük a síkok közötti átjárhatóság nehézségét. A kimunkált leplen megjelenő emlékfoltok drámaiságot hordozva idézik föl az emberi élet állomásait, a lét és nem-lét határát. A vágyott állapot hiánya Balla Vera sokszínű alkotásaiban is érzékelhető. Felsejlik a lehetőség mindegyiken, de nem sokszor teljesül. Hangja összetett, vibrál benne a problémafelvetés, a kérdések súlya. Ugyanakkor a különleges szépség megtalálásának vágya és reménye, az egyensúly lehetősége is folyton jelen van, a Mester és tanítványának egységében igazán érzékelhető. Ami hiány és kérdés ismételten felvetődik, annak ellensúlyaként, nyugalmat és biztonságot sugározva jelenik meg a kiállításon többek között Szentiványi-Székely Enikő Áldott állapot című munkája, a vízhez kötődő objektek, valamint Pirók Irén falikárpitja. Az Áldott állapot négy stációját a létre-jövéstől az elmúlásig kivételes letisztultság, aprólékos kidolgozottság, és a létben való biztonságérzet jellemzi. Fészek-érzés, intimitás és annak ápolása ugyanúgy jelen van, mint a lét titka és annak tisztelete. A Kovács Gabriella - Szentiványi-Székely Enikő páros munkája, a víz mint közeg, élettér, élő szervezet a kör alakú szövetekből harmóniát áraszt, eszünkbe juttathatja Kim Ki-duk Tavasz, nyár, ősz, tél… és tavasz című munkáját. Pirók Irén élet folyama a kiállítást különleges fénnyel ragyogja be. Egyszerre van benne jelen bölcsesség és játékosság, összefüggések sűrű szövete, emlékek súlya és öröme. Örökké tartó, zuhatag-szerű, látszik, nem feltétlenül minden visszakereshető, de ez így van rendjén.

Kedves Hölgyeim és Uraim! Remélhetőleg, mindenkiben nőttön nő a kíváncsiság, hogy közelebbről szemügyre vegye a műveket. Jó látni, ahogyan itt a térben összeszövődnek a tárgyak, úgy válnak egy közösséggé az életben is a Gömb csoport nő tagjai. Köszönjük Nekik a tárlatot, a lehetőséget!

Szabad Júlia Anna

Amikor egy reggelen először néztem meg a kiállítást, arra gondoltam, hogy ez egy egység, egy szerves egész. Meg azt, hogy úton vagyunk. Valahogy mindig úton vagyunk. Utazunk térben, időben, lélek utakat járunk be, realitástól az absztrakcióig utazunk. Ősi energiák szabadulnak fel alkotásokban, leásnak a mélyre, történetekben, formákban, színek párbeszédében kutakodnak. A hely szelleme, itt a Chopin Zeneiskolában ritmusokat szabadít fel. Törzsi zenék, a felszabdalt tér, a szerkezetek szerves egésze Varga Zoltán Zsolt maszkjában. Míg Zoltán a tér élő objektumaként a maszkban, mint szimbólumban az univerzumot és társadalmat egységesíti, Balla Vera a színekben rejlő erőket szólaltatja meg. Tiszta forrásból bújik elő az Élet Fája, majd erre párbeszédként kilences egységben Lélekmadár öleli körül a kupolát. Kinyílik egy ajtó. Benézek. Egy kottaállvány, mellette egy széken hegedű. Nem tudom, Önök hogy vannak vele, nekem a hangszerek, különösen a hegedű több, mint egy tárgy. Szellemi alkotás. Erre feleletként Mészáros János alkotásaira esik tekintetem. Az álombeli szerkezetekben megfejtődik az ősműködés. A világban minden a helyére kerül. Hangolódik minden, ritmusok találkoznak, elmennek egymás mellett, hullámzik hol lágyan, hol keményen, néha tétován szállnak a hangok. Kovács Gabriella nemezén a variációk, struktúrák, ritmusok szövedékéből harmonikusan, hol elbújva, majd egymásba fonódva születik meg a hal, a világ egyik csodájának teremtménye. Kövek, csontok, üregek titkos találkozása szövődik szerves egésszé. Egy – egy darabkájában benne van a világegyetem. Képzeletbeli hárfaként szólal meg Mészáros János téralkotása és finoman hangolva jelenik meg rajta a jel, tudjuk, hol a helyünk. Emese, Hunor, Nimród bábfiguráinak tervei felelnek erre a kis zászlódarabkára Bércesi – Dienes Erika rajzaiban. A hajnalt, az új utakra vezető szarvas nyomán a gyökerek, gyökereink beleszervülnek életünkbe. A monda szerint a Csodaszarvas homlokán van a hajnalcsillag, vagyis a Vénusz, szügyén a Hold, két szarva között pedig a Nap. Így áramlik a történetünk Kőhalmi Ákos munkájára. Gaia, a Földanya energiája áramlik éltetően lüktetve. Érzik Önök is, hogy mennyire szerves egység ez a kiállítás? Így felelnek alkotások egymásra, még úgy is, ha a másik folyosón, távol esnek egymástól. Majd utazunk a test és lélek körül, mert ők is egyek. Érzékszervek tapasztalásán, játékánkeresztül érünk el a megismeréshez. Jelbeszédként foglalja össze ezt az egységet Madarász Gergely alkotása. És erre felel Szentiványi- Székely Enikő- Szinvai Pál alkotása, én hallom, látom, érzem. Szövedékként köt össze a zene, művészet egysége. Goschler Tamás érzéseket fogalmaz meg, a ki nem mondhatót. Spirál szerkezete a mélyre visz minket, színeiben néma öleléseket rejt. Ahogy csak az általam átélt gyerekkori emlékek, délibábos látomások megjelennek Márvány Miklós Lovaiban. Érzem a ritmust, egy pillanatra az álomból a Zeneiskola falai közé visszaérek. Redukcióként fogalmazunk meg sorsokat, életeket. Szentiványi –Székely Enikő életfái előtt megállva a részletekben találom meg saját magam. Elrendezve a teret, síkot, geometriai formákat, a lényeget kiemelve, de a ritmusok szabad folyását biztosítva, ezt érzem Pirók Irén munkáiban. Meg a biztonságot. Nem didaktikusan folytat valamit, hanem játszani enged, megerősíti bennem, ha nem vagyok teljesen szabályos, valahogy akkor is Isten tenyerében leszek. Redukálunk korokat, a világunkat szeretnénk megfogalmazni. Pár fotórészletből, kollázsként törnek elő évek Dvorszky Anikó munkáiban. Érzékeny részletekben sűrűsödnek emlékek, ahogy Bajkó Dániel festményeiben is ezt éreztem. Vízió, fény és árnyék játéka, az épületek emberi karakterként fáradtan, pökhendien, bölcsen mesélnek. Az absztrakt képeket nem kell megfejteni. Hasonlíthatnak bármire is a formák, a megfejtésük bennünk van. Posztobányi Péter munkáiból struktúrák, faktúrák, fények, ékek meleg-hideg játékából feszültség, vagy éppen lecsendesülés bontakozik ki előttem. Absztrahálunk, újragondolunk, játszunk anyagokkal. Rehák Júlia és Szentiványi Székely Enikő két teljesen eltérő karakterű anyagot sző egységgé, kelt életre. Egyszerűségében kifejezni a lényeget. Ezt látjuk Lőrincz Ferenc munkáiban, ahol a szemünk előtt közvetlen zajlik az átváltozás, a létélmény, feltárni a világot. Itt a Chopin Zeneiskolában a zene segítségével még közelebb van Isten. Valahogy rend van. Egységes egész. Mint egy fúga megkomponálása.

Milarepa mindenütt kereste a megvilágosodást, de nem talált választ – míg egy nap látott egy öregembert, aki lassan lefelé sétált egy hegyi ösvényen, nehéz zsákot cipelve. Milarepa azonnal megérezte, hogy ez az öregember ismeri a titkot, amelyet ő kétségbeesetten keresett éveken át.
– Öreg, kérlek, mondd meg nekem, amit tudsz: mi a megvilágosodás?
Az öregember rámosolygott egy pillanatra, lehajította a nehéz súlyt a válláról és kiegyenesedett.
– Igen, most már látom! – kiáltotta Milarepa. – Örökké hálás leszek. De hadd kérdezzek még valamit: mi van a megvilágosodás után?
Az öreg, újra elmosolyodva, ismét felvette a zsákot, a hátára vetette, megigazította terhét, és ment tovább az útján.

 Írta Dan Millman – A békés harcos útja című művében. Bajkó Dániel az útonjáró, a pálya elején járó fiatal festőművész valahol ezt a megvilágosodást keresi, mint mi mindannyian. Megy az útján, kutat falak közt, elemez épületeket, tárgyakat, objektumokat. Vonatra száll, ott is kutat. Hétköznapi tárgyakkal veszi körül magát, csak azokra fókuszál, közben színekkel játszik, hideg meleg árnyalatok párbeszéde bontakozik ki, a mai világunk darabkáiból áll össze egy kor elemzése. A csend jelenik meg a gödöllői épületek közt, de történetek, elmélyülés is, mintha személyek lennének, lírai érzékenységgel jeleníti meg a megszemélyesített épületeket. Olyanok festményei, mint ő maga. Érzékeny, elemző, boncolgató. A vonalaknak éppúgy jelentősége van, mint a színeknek, vagy magának a vászonnak. Faktúrákkal kísérletez, a felületeknek fontos szerepe lesz. Nincsenek emberek, de talán a hiányukkal jelzi, nagyon is ott vannak. Keresem benne az alkotót, saját magamat. Hol vagyunk? Merre tartunk? A megvilágosodás felé? Vagy éppen attól elfele?

Dániel 2008 – ban kezdte el a budapesti Képzőművészeti Egyetem festő szakát, az idei tanévben diplomát kap kezébe. Tagja a GÖMB alkotócsoportnak, a Tiszta víz grafikai és festő pályázatán helyezett lett. 2010-től számos kiállításon vett részt Budapesten és Gödöllőn.

Kívánunk neki tartalmas alkotói utat a megvilágosodás felé.

Elhangzott 2012. október 29-én Sz. Jánosi Erzsébettől a Gödöllői Királyi Kastélyban a Körösfői-díjátadón

Szeretettel várjuk!

Mindenkit szeretettel várunk!

A Galéria a rendezvény napján 16-24 óráig tart nyitva.

Szeretettel várunk!

 „Reggel, elindulván a világba utcai ruháival együtt mindenki magára ölti a páncéljait is. Eleve védekezni akar mindenféle tüske, bántalom ellen. De mekkora öröm, ha valaki olyannal találkozunk, akinek jelenlétében legalább páncéljaink egy részétől megszabadulhatunk!” – írta Lázár Ervin. Kovács Gabriella nemezei ilyenek. Lázár Ervini világba visznek minket. Nem. Ez nem mesevilág. A mi világunk, ahogy meg szeretnénk, ahogy meg kellene élnünk. Úgy vagyunk vele, mint a Lázári Babó Titti, akinek nagypapája minden este szöggel, kalapáccsal, létrával a kezében elindul, hogy visszaszegezze a hullócsillagokat az égre, hogy soha el ne fogyjanak. Mindörökké. A világ végeztéig. Ahogy Gabriella Csudafáin minden éjjel felmászhatunk az égi világba, hogy visszaszegezzük a mi hullócsillagjainkat. Ahol meg tudjuk úgy élni az életünket, ahogy mi szeretnénk, mert ezek nélkül a csodák nélkül nem érdemes. Rengetegében pedig a Négyszögletű kerek erdő összes története ott lakozik. Bánatunkkal, örömeinkkel, csodáival. Galambos Ádám barátunk mesélte, hogy többször beszélgethetett a nagy mesélővel. Képzeljék, a Négyszögletű kerek erdőt a gödöllői Erzsébet park mögötti részről írta, az adott ihletet, ahol sokat kirándult ott gyerekeivel. Ugye mondtam, itt vannak a csodák. A közelünkben.

 Szeretettel várjuk!

Szeretettel várjuk!

Az adventi időszakban a Levendula Galéria szombaton 9-14 óráig, vasárnap 10-15 óráig tart nyitva, illetve igény szerint.

Áldott adventet kíván: Sz. Jánosi Erzsébet & Dercsényiné Horváth Gabrilla

Tel: 30/ 286-93-95

November 27-én vasárnap kinyitottunk az első ablakot. Lőrincz Ferenc festőművész angyala. Üzenete: Legyetek jók!

Köszönöm Ferencnek a segítséget!

Mindenkit szeretettel várunk!

 Fájdalommal tudatjuk minden művészet szeretővel, hogy tegnap elbúcsúztunk Remsey András festőművésztől.

Szeretettel várjuk!

Levendula Galéria

 Lőrincz Ferenc festőművész mondta az egyik kiállítás rendezésünk kapcsán: Erzsó, ez nem lett olyan jó rendezés… Láttátok, figyeltétek, de nem hallottátok. Igaza volt. Akkor jó egy alkotás, kép, ha nemcsak érezzük, de halljuk s mindig élt a zeneművészekben az a vágy, hogy a zenét, zeneművet lássuk, mint "egy kiállítás képeit.”

Itt a Chopin Zeneiskola falain belül ez különösen igaz. Mert a falak közt, lépcsőkön, ajtókban zene rejtezik, hangok hallatszanak. Az a zenei igény, amit ez az iskola ad sok gyereknek, még felnőttkorukban is sugárzik belőlük, vagy életük meghatározó része lesz.

A zene összetett intellektuális tudomány, spirituális tudás megszerzésének eszköze, tiszta érzékszervekkel elérhető élmény. A zene és a képzőművészet közti kapcsolat a különböző történelmi korokban az összeegyezhetetlen antitézis és a teljes fúzió szélsőségei közt mozgott. Ezért is öröm, hogy a mai kor embere, mi gödöllőiek egymás segítésére, örömére teret adhatunk egymásnak. Induljunk hát!

Megyek fel a lépcsőn, szembejön velem Posztobányi Péter alkotása, kékek, zöldek, vonalak, foltok, struktúrák, egy Bach tokkáta, halljuk, mint a billentyűzetre írt szabad formájú zenedarabot, melyben megmutatkozik a művész oly merész virtuozitása. 

Megyek feljebb, mellém kerülnek Kőhalmi Ákos képei. Ákos finom lelkülete, mint vibrato, rezegtet. Bármilyen kemény és éles is egy hang, ettől a finomságtól, rezegtetéstől sokkal melegebb lesz.

Dvorszky Anikó alakjai érzelmeket közvetítenek soloban, duoban egymás felé fordulva. Kórust látok. Közöttük kapcsolat. Egymás mellett? Egyfelé? Között? Szemben állok és én is részese leszek történetüknek.

Felértem. Itt tágul ki igazán a tér. Balla Vera az ábrázolt tárgyak lényegi tulajdonságait tárja fel, függetlenek a fény- és atmoszférikus hatásoktól, a lényeg látható. Burkolt üzenetek, jelképek önéletrajzi ihletéssel.

Szentiványi-Székely Enikő világa (amellyel egyébként a kiállítás kezdődik) igazi raveli világ. Halk dallam szólal meg a mély vonósokon, majd fokozatosan erősödve, de még mindig finoman folytatódik a zene. Végül a cseleszta és harangjáték lírai csengő-bongásával zárul a Lúdanyó meséinek Tündérkert tétele.Ugye hallják Önök is?

Goschler Tamás játékosan, de tele szenvedéllyel bánik színekkel és formákkal. Emlékeznek Picasso kubista hangszer ábrázolására? Jean Cocteau mondta a darabjaira bontott hangszerre: Az az álmom, hogy Picasso gitárjának hangjait hallhassam. Tamás képét hallom. A vihar dübörgését, a tűz ropogását, az ég tisztaságát, a falak fénytől átitatott köveit, a nevetést, az ölelést

Pirók Irén finom alkotása, mint hárfaszó. "Hárfa lógott Dávid király ágya fölött. S éjfélkor, amikor megérkezett az északi szél, megérintette a hárfa húrjait és zenét, dallamot csalt ki az ősi hangszerből. ... Finomság,  lágyság, csendesség, Irén lénye és alkotásai ezt súgják.

 Most muszáj csendben lenni. Bércesi-Dienes Erika tájképei József Attilai csendek. Az átlók, ágak, kusza lomb, égbolt. Mögöttük valami más is van. Jó megállni a „rongyos”, fekete foltok előtt, amelyet a fák tömegei írnak a látóhatárra.

Mészáros János giusto, pontosan fogalmaz. A vonalak karakteres szövedékéből bújik elő a rajz, mint egy szimfónia szereplői. Teljes összhangban. Vonalai, tónusai, a kollázs rétegei fogalmakká sűrűsödnek össze, vagy oldódnak fel egymásban. Épp úgy, mint ahogy a vérbeli zenész zenei elemekkel, ő vérbeli grafikai elemekkel játszik.

Márvány Miklós képe egy most elvesztett filozófus barátunk rajzi bravúrral és pontossággal megszerkesztett portréja. Beszélő, mesélő kezében, kéztartásában titkok, mosolyok, fájdalmak, érzelmek vannak. Egy élet… miseriose, titokzatosan. Soha meg nem fejthető titokban. Ahogy titok rejtezik az örvényébe, nem nyugszol, vezethet felfelé vagy lefelé is utad.

Majd elcsendesedik minden… most fokozatosan halkul bennem a mélység. A dimenziók kiemelkedve a kép felületéről Lőrincz Ferenc képein. A tájképek szerkezeti lényüket tárják fel poco a poco, lépésről lépésre.

Da capo al fine… én már megint kezdem az elejéről… újra és újra és újra

Igen. Ebben az évben újra és újra lehetőség lesz gyerekeknek, tanároknak, szülőknek egyaránt, hogy meghallgassák ezt a kiállítást.

Elhangzott 2011. szeptember 30-án a Chopin Zeneiskolában

Sz. Jánosi Erzsébettől

Az őszi kiállítási időszakot egy különleges megnyitóval kezdjük.

A Levendula Galériában igényes és míves alkotások láthatóak nagyszerű művészektől, de emellett figyelemmel kísérjük és szurkolunk a következő generációnak is. Ezért szerveztünk egy 10-18 éves ifjoncokból álló nyárzáró kiállítást, melyen Bandúr Bálint, Bandúr Dániel, Bandúr Tamás, Fazakas Bálint, Juhász Veronika, Kővágó Péter, Szabó Enikő, Szekeres Adrienn, Szekeres Edina, Szekeres Péter, Ujj Boglárka, Ujj Réka festményei és rajzai szerepelnek. Kurátor: Fazakas-Koszta Tibor alkotó-, festőművész, akit már ismer a látogatóközönség. 

Augusztus 27-én, szombaton 17 órakor Galambos Ádám gondolataival, a szokásos remek hangulattal, finom házi süteményekkel, zamatos borokkal, Csúr Gábor, Szabó Mátyás, Derecskei András triójával várom a látogatókat.

Az alkotásokat a Tokaji Képkeret Kft. keretei öltöztetik fel.

Újra a Múzeumok éjszakája programsorozatban a Levendula Galéria, minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!

Szeretettel várom!

Szeretettel meghívjuk Önt, családját és barátait
2011. április 17-én, vasárnap
19 óra 36 perckor
Lőrincz Ferenc Jézus hét szava a kereszten című kiállítására.
A napnyugtával jelképesen belépünk
a nagyhéti ünnepkörbe.
A festményekről Galambos Ádám teológus-hallgató,
az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány
kuratóriumának elnöke osztja meg velünk gondolatait.

2100 Gödöllő, Remsey krt. 21.
www.levendulagaleria.hu