„Reggel, elindulván a világba utcai ruháival együtt mindenki magára ölti a páncéljait is. Eleve védekezni akar mindenféle tüske, bántalom ellen. De mekkora öröm, ha valaki olyannal találkozunk, akinek jelenlétében legalább páncéljaink egy részétől megszabadulhatunk!” – írta Lázár Ervin. Kovács Gabriella nemezei ilyenek. Lázár Ervini világba visznek minket. Nem. Ez nem mesevilág. A mi világunk, ahogy meg szeretnénk, ahogy meg kellene élnünk. Úgy vagyunk vele, mint a Lázári Babó Titti, akinek nagypapája minden este szöggel, kalapáccsal, létrával a kezében elindul, hogy visszaszegezze a hullócsillagokat az égre, hogy soha el ne fogyjanak. Mindörökké. A világ végeztéig. Ahogy Gabriella Csudafáin minden éjjel felmászhatunk az égi világba, hogy visszaszegezzük a mi hullócsillagjainkat. Ahol meg tudjuk úgy élni az életünket, ahogy mi szeretnénk, mert ezek nélkül a csodák nélkül nem érdemes. Rengetegében pedig a Négyszögletű kerek erdő összes története ott lakozik. Bánatunkkal, örömeinkkel, csodáival. Galambos Ádám barátunk mesélte, hogy többször beszélgethetett a nagy mesélővel. Képzeljék, a Négyszögletű kerek erdőt a gödöllői Erzsébet park mögötti részről írta, az adott ihletet, ahol sokat kirándult ott gyerekeivel. Ugye mondtam, itt vannak a csodák. A közelünkben.
Kovács Gabriella nemezkiállítása a Gödöllői Városi Könyvtárban - megnyitóbeszédem
2012.04.21. 01:01 levendulagaleria
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
