Levendula Galéria

Amikor egy reggelen először néztem meg a kiállítást, arra gondoltam, hogy ez egy egység, egy szerves egész. Meg azt, hogy úton vagyunk. Valahogy mindig úton vagyunk. Utazunk térben, időben, lélek utakat járunk be, realitástól az absztrakcióig utazunk. Ősi energiák szabadulnak fel alkotásokban, leásnak a mélyre, történetekben, formákban, színek párbeszédében kutakodnak. A hely szelleme, itt a Chopin Zeneiskolában ritmusokat szabadít fel. Törzsi zenék, a felszabdalt tér, a szerkezetek szerves egésze Varga Zoltán Zsolt maszkjában. Míg Zoltán a tér élő objektumaként a maszkban, mint szimbólumban az univerzumot és társadalmat egységesíti, Balla Vera a színekben rejlő erőket szólaltatja meg. Tiszta forrásból bújik elő az Élet Fája, majd erre párbeszédként kilences egységben Lélekmadár öleli körül a kupolát. Kinyílik egy ajtó. Benézek. Egy kottaállvány, mellette egy széken hegedű. Nem tudom, Önök hogy vannak vele, nekem a hangszerek, különösen a hegedű több, mint egy tárgy. Szellemi alkotás. Erre feleletként Mészáros János alkotásaira esik tekintetem. Az álombeli szerkezetekben megfejtődik az ősműködés. A világban minden a helyére kerül. Hangolódik minden, ritmusok találkoznak, elmennek egymás mellett, hullámzik hol lágyan, hol keményen, néha tétován szállnak a hangok. Kovács Gabriella nemezén a variációk, struktúrák, ritmusok szövedékéből harmonikusan, hol elbújva, majd egymásba fonódva születik meg a hal, a világ egyik csodájának teremtménye. Kövek, csontok, üregek titkos találkozása szövődik szerves egésszé. Egy – egy darabkájában benne van a világegyetem. Képzeletbeli hárfaként szólal meg Mészáros János téralkotása és finoman hangolva jelenik meg rajta a jel, tudjuk, hol a helyünk. Emese, Hunor, Nimród bábfiguráinak tervei felelnek erre a kis zászlódarabkára Bércesi – Dienes Erika rajzaiban. A hajnalt, az új utakra vezető szarvas nyomán a gyökerek, gyökereink beleszervülnek életünkbe. A monda szerint a Csodaszarvas homlokán van a hajnalcsillag, vagyis a Vénusz, szügyén a Hold, két szarva között pedig a Nap. Így áramlik a történetünk Kőhalmi Ákos munkájára. Gaia, a Földanya energiája áramlik éltetően lüktetve. Érzik Önök is, hogy mennyire szerves egység ez a kiállítás? Így felelnek alkotások egymásra, még úgy is, ha a másik folyosón, távol esnek egymástól. Majd utazunk a test és lélek körül, mert ők is egyek. Érzékszervek tapasztalásán, játékánkeresztül érünk el a megismeréshez. Jelbeszédként foglalja össze ezt az egységet Madarász Gergely alkotása. És erre felel Szentiványi- Székely Enikő- Szinvai Pál alkotása, én hallom, látom, érzem. Szövedékként köt össze a zene, művészet egysége. Goschler Tamás érzéseket fogalmaz meg, a ki nem mondhatót. Spirál szerkezete a mélyre visz minket, színeiben néma öleléseket rejt. Ahogy csak az általam átélt gyerekkori emlékek, délibábos látomások megjelennek Márvány Miklós Lovaiban. Érzem a ritmust, egy pillanatra az álomból a Zeneiskola falai közé visszaérek. Redukcióként fogalmazunk meg sorsokat, életeket. Szentiványi –Székely Enikő életfái előtt megállva a részletekben találom meg saját magam. Elrendezve a teret, síkot, geometriai formákat, a lényeget kiemelve, de a ritmusok szabad folyását biztosítva, ezt érzem Pirók Irén munkáiban. Meg a biztonságot. Nem didaktikusan folytat valamit, hanem játszani enged, megerősíti bennem, ha nem vagyok teljesen szabályos, valahogy akkor is Isten tenyerében leszek. Redukálunk korokat, a világunkat szeretnénk megfogalmazni. Pár fotórészletből, kollázsként törnek elő évek Dvorszky Anikó munkáiban. Érzékeny részletekben sűrűsödnek emlékek, ahogy Bajkó Dániel festményeiben is ezt éreztem. Vízió, fény és árnyék játéka, az épületek emberi karakterként fáradtan, pökhendien, bölcsen mesélnek. Az absztrakt képeket nem kell megfejteni. Hasonlíthatnak bármire is a formák, a megfejtésük bennünk van. Posztobányi Péter munkáiból struktúrák, faktúrák, fények, ékek meleg-hideg játékából feszültség, vagy éppen lecsendesülés bontakozik ki előttem. Absztrahálunk, újragondolunk, játszunk anyagokkal. Rehák Júlia és Szentiványi Székely Enikő két teljesen eltérő karakterű anyagot sző egységgé, kelt életre. Egyszerűségében kifejezni a lényeget. Ezt látjuk Lőrincz Ferenc munkáiban, ahol a szemünk előtt közvetlen zajlik az átváltozás, a létélmény, feltárni a világot. Itt a Chopin Zeneiskolában a zene segítségével még közelebb van Isten. Valahogy rend van. Egységes egész. Mint egy fúga megkomponálása.